Művészeti tábor 2025



Hálásan köszönöm kollégáimnak, hogy ötletekkel, tervezési-szervezési feladatok vállalásával, valamint a megvalósítás során segítették a tábor lebonyolítását! Köszönöm szépen a szülőknek, hogy ismét, vagy újként támogatták gyermekük/gyermekeik részvételét ebben az egyhetes „kaland”-ban. Úgy gondolom, hogy tartalmasan, sokszínű programokkal töltöttük meg a nyári szünet első hetét.
Köszönjük szépen Fót Város Önkormányzatának a támogatást, hogy kulturált, modern környezetben tudtuk megtartani a művészeti tábort. Továbbá köszönjük a Hantos Hidegkonyha Bt. finom szendvicseit, illetve a Casa Étterem és Pizzéria ízletes ebédjeit!
Illés Erika igazgató
Luigi Legnani Nemzetközi Ifjúsági Gitárfesztivál és Verseny

Ismét sikeresen szerepeltek növendékeink. Jubileumi, tizedik alkalommal került megrendezésre Párkányban a Luigi Legnani Nemzetközi Ifjúsági Gitárfesztivál és Verseny, melyen 85 versenyző, köztük 3 intézményünkben tanuló gyermek vett részt. Szeretettel gratulálok Pénzes Csilla pedagógusnak, illetve tanítványainak, akik kitartó munkával, szorgalommal az alábbi eredményeket érték el:
Gottner Anna Adél – ezüst minősítés, Géczi Nóra – ezüst minősítés, Bozóki-Szűcs Örs – arany minősítés
Nagyon szépen köszönöm a Dunakeszi Tankerületi Központ támogatását!
Illés Erika igazgató
Intézményi szolfézsverseny
Intézményünkben első alkalommal került megrendezésre szolfézsverseny. Köszönöm szépen a növendékek szorgalmát, valamint Cselőtei Annának, Énok-Nagy Leventének, Gedai Györgynek, Horváth Istvánnak a felkészítést, illetve a feladatok összeállításában, valamint a verseny lebonyolításban nyújtott segítséget.
Az alábbi eredmények születtek, melyhez szeretettel gratulálok!
Nemeshegyi Annabella: kiemelt arany minősítés, Bokros-Szekeres Janka: arany minősítés, Gottner Anna Adél: arany minősítés, Nemeshegyi Dániel: arany minősítés, Debreceni Bence: ezüst minősítés, Jobbágy Emma: ezüst minősítés, Szabó Levente: ezüst minősítés, Lukács Milán: bronz minősítés
Oklevelet kaptak a népdal kiemelkedő előadásáért: Gottner Anna Adél és Nemeshegyi Annabella.
További sikereket kívánok növendékeinknek!
Illés Erika igazgató