Közös zongoratanszaki hangverseny

Több, mint két évtizedes hagyományt ápol a veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Alapfokú Művészeti Iskola és a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanszaka: ennek jegyében legutóbb 2023. november 8-án került sor a közös tanszaki hangversenyre. Csodálatos produkciókat hallgathattunk meg. Gratulálok a szereplő növendékeknek és a felkészítő tanároknak! Az Intézmény nevében köszönöm szépen a vendéglátást, és a jó hangulatú beszélgetéseket!

Illés Erika igazgató

Névadó hangverseny

Modern gitárzene

A tegnapi napon Kökény Zsuzsanna és Madarász József gitráművészek voltak a vendégeink. Madarász József művei csendültek fel egy kellemes hangulatú gitárkoncerten. Szólódarabok, illetve duók hangzottak el, lenyűgöző volt a művek sokszínűsége.

Illés Erika igazgató

XVII. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Területi válogató – Pomáz

Intézményünk növendéke, Domokos Emese a XVII. Országos Friss Antal Gordonkaverseny területi válogatóján vett részt. Tanárával, Lakatos Gabriellával sok energiát, időt fektettek a felkészülésbe, melynek eredményeként a zsűri előtt szépen muzsikált. Köszönöm szépen a korrepetitori munkát Rigó Dánielnek! Szeretettel gratulálok nekik az elért eredményhez!

Illés Erika igazgató

Modern gitárzene

A Zene világnapja képekben

A Zene világnapja alkalmából 3 helyszínen 4 koncertet, illetve bemutatót tartottak növendékeink és pedagógusaink. Hálásan köszönöm a színvonalas produkciókat, illetve a sok gyakorlást és a felkészítő munkát!

Illés Erika igazgató

Hangverseny a Zene világnapja alkalmából

Tanév eleji egyeztetés

Szeretettel várjuk régi- és új növendékeinket!

Új növendékek beiratkozása

A „Beiratkozás a 2023/24. tanévre” fülön megtalálhatóak a művészeti ágak jelentkezési űrlapjai.

Várjuk szeretettel az érdeklődőket!

Tisztelettel:

Illés Erika igazgató

Pótfelvételi meghallgatás

Az alábbi tanszakokra tudunk jelentkezőket fogadni:

szolfézs előképző, valamint brácsa, citera, cselló, furulya, harsona, hegedű, tenorkürt, trombita, továbbá jazz zongora (előképzettség szükséges).

Beiratkozás a 2026/2027. tanévre - itt a honlapon a "Beiratkozás a 2026/2027. tanévre" fülön, művészeti áganként.

A 2026/2027. tanév eseményei

2026. november 2. (hétfő) - az őszi szünet utáni első tanítási nap

2026. november 24. (kedd) 17.30 - LISZT-NAPOK
Liszt-gála Az intézmény növendékeinek bemutatkozása a Vörösmarty Művelődési Házban - Tanítás nélküli munkanap

 

                             

Intézményünk fenntartója:

Dunakeszi Tankerületi Központ
Cím: 2120 Dunakeszi, Állomás stny 4.
Telefon: +36 27795 206
E-mail: dunakeszi@kk.gov.hu
Honlap: https://kk.gov.hu/dunakeszi
Adatvédelmi tisztviselő: adatvedelem.dunakeszi@kk.gov.hu
https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-dk
Integritás tanácsadó: http://kk.gov.hu/tajekoztato-anyagok45

10 ok, amiért a gyermekeknek zenét kellene tanulnia

Támogatóink:

Fót Város Önkormányzata