Home » Uncategorized (Page 6)

Category Archives: Uncategorized

Tanszakválasztó Családi nap képekben

Billentyűs Szakmai nap – Kurzus és Négykezes koncert

Óvodai hangszerbemutató

A tanév során 5. alkalommal látogatták meg a fóti óvodásokat növendékeink, és pedagógusaink. Élmény volt számomra, hogy részese lehettem mind a hangszeres előadásoknak, mind az óvodásokkal közös éneklésnek. Köszönöm szépen a felkészítő munkát Győri Gabriellának, Pászti Györgynek, továbbá Rigó Dániel és Jakab László korrepetitoroknak a közreműködést, valamint a szervező munkát és a hangszeres produkciókat Cselőteiné Závodszky Katalinnak.

Köszönjük szépen a kedvességet, vendégszeretetet, amivel minden alkalommal fogadnak bennünket.

Illés Erika igazgató

Két vezetői program

A Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatói beosztására vonatkozóan két pályázat érkezett. A két vezetői program az alábbiakban tekinthető meg:

Négykezes koncert

Várjuk szeretettel az érdeklődőket!

„B” tagozatos hangverseny

Nagyon büszkék vagyunk Domokos Emesére, és tanárára, Lakatos Gabriella Máriára. A tanév során folyamatosan magas színvonalú munkával emelkedtek ki. Legutóbb növendékünk a „Budapesti és környéki zeneiskolai „B”-s csellisták hangversenye” elnevezésű programon szerepelt.

Ezúton köszönöm szépen Juhász Johanna (m.v.) korrepetitori támogatását, aki ezen a koncerten segítette Emesét. Gratulálok nekik az Intézményünk nevében az értékes produkcióhoz!

Illés Erika igazgató

Húsvéti üdvözlet

VI. Dabasi Klasszikus Gitárverseny

Szép produkciókkal képviselte a versenyen Intézményünket Géczi Nóra, Gottner Anna Adél és Bozóki-Szűcs Örs. Gratulálok nekik, illetve felkészítő tanáruknak, Pénzes Csillának!

Illés Erika igazgató

PEST VÁRMEGYEI ÓVODÁSOK XXIX. NÉPTÁNCTALÁLKOZÓJA

2025. április 5-én Fóton került megrendezésre az esemény, melyre meghívást kapott intézményünk néptánc csoportja, illetve Citerazenekara.

Köszönöm szépen Berkesné Baliga Noémi áldozatos munkáját, illetve a szülői támogatást. Továbbá köszönöm szépen a Citerazenekar tagjainak a sok-sok gyakorlást, illetve Debreczeni-Kis Helga kolléganőnek a felkészítést.

Illés Erika igazgató

Csomádi koncert

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Beiratkozás a 2026/2027. tanévre - itt a honlapon a "Beiratkozás a 2026/2027. tanévre" fülön, művészeti áganként.

A 2026/2027. tanév eseményei

2026. november 2. (hétfő) - az őszi szünet utáni első tanítási nap

2026. november 24. (kedd) 17.30 - LISZT-NAPOK
Liszt-gála Az intézmény növendékeinek bemutatkozása a Vörösmarty Művelődési Házban - Tanítás nélküli munkanap

 

                             

Intézményünk fenntartója:

Dunakeszi Tankerületi Központ
Cím: 2120 Dunakeszi, Állomás stny 4.
Telefon: +36 27795 206
E-mail: dunakeszi@kk.gov.hu
Honlap: https://kk.gov.hu/dunakeszi
Adatvédelmi tisztviselő: adatvedelem.dunakeszi@kk.gov.hu
https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-dk
Integritás tanácsadó: http://kk.gov.hu/tajekoztato-anyagok45

10 ok, amiért a gyermekeknek zenét kellene tanulnia

Támogatóink:

Fót Város Önkormányzata