Home » Uncategorized » Liszt-napok 2024 „Emlékezzünk Névadónkra!”

Liszt-napok 2024 „Emlékezzünk Névadónkra!”

1.nap Szakmai nap: kurzus, koncert, valamint kiállítás

Klausz Tamás tanszakvezető reflexiója: 2024. november 18-án zongora szakmai napot tartottunk Intézményünkben a Liszt-napok keretében. A nap programjait meghívott vendégünk munkássága határozta meg: Ari-Bencses Anikó látogatott el hozzánk a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából, aki zongoratanár, kamaraművész, mesterpedagógus, művészeti vezető és zeneszerző. Utóbbi adta az apropóját ennek a szakmai napnak, hiszen Anikónak 6 gyermekeknek írt kötete is megjelent Zongoramesék címmel. Délelőtt egy előadás keretében átfogó képet kaphattunk a szerzőtől arról, hogy hogyan és milyen indíttatásból születtek meg a Zongoramesék sorozat darabjai. Szakmai oldalról is lehetőségünk volt általa betekintést nyerni műveinek előadásába, tanításába. A nap folytatásaként délután egy mesterkurzus keretén belül tanította növendékeinket, amelyen mi is aktívan részt vehettünk, hozzászólhattunk, kérdezhettünk. A szakmai napot egy esti koncert koronázta meg, amelyen növendékeink előadták a Zongoramesék 5. kötetét, melynek címe: A nyuszi, az őzike, meg a répa, valamint a mese után néhány növendékünk egyéni produkciója következett, melyeket a délutáni mesterkurzus anyagából válogattunk. A nap összességében jó hangulatú volt, mindannyian rengeteg új tapasztalattal gazdagodtunk, végül Anikó meginvitált minket az általa szervezett V. Nemzetközi Zongoramesék Zongoraversenyre is.

A mese illusztrációját a képzőművészeti ágon tanuló növendékeink készítették. Felkészítő tanárok: Szalma Edit – grafika és Sajó Borbála – textil- és bőrműves tanszak. A célunk az volt, hogy művészeti ágakon átívelő projektet hozzunk létre. Hálásan köszönöm kollégáim közreműködését a rendezvény létrejöttében!

2. nap Liszt-gála

Köszönöm szépen kollégáimnak Debreczeni-Kis Helgának, Dorotovics-Visnyai Viktóriának, Lakatos Gabriella Máriának, Pénzes Csillának, Révész Melindának, Győri Gabriellának, Láng Andrásnak, Pászti Györgynek, Pusztai Zoltánnénak a felkészítő munkát, valamint a korrepeticiót Jakab Lászlónak és Rigó Dánielnek, a konferálást Gedai Györgynek! Gratulálok növendékeinknek a kitartó munkához, családjaiknak köszönettel tartozom a támogatásért!

Továbbá hálásan köszönöm a rendezvény támogatóinak a segítséget: Dunakeszi Tankerületi Központ, Fót Város Önkormányzata, Fóti Dal Alapítvány. Örülünk, hogy Kedves Vendégeink jelenlétükkel megtisztelték a programjainkat!

Illés Erika igazgató


Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2024/2025. tanév

2025. március 17-én megjelent a pályázat az Intézmény igazgatói beosztására. A részleteket az alábbi link tartalmazza: https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/102934

2025. május 8-31. -Tanszaki hangversenyek

2025. május 22. (csütörtök) 16.00 - Bachtól Bachig Koncert a Csomádi Művelődési Házban

2025. május 27. (kedd) 18.00 - a Magyar Klasszikus Zene Napja alkalmából tartandó hangverseny a Vörösmarty Művelődési Házban.

2025. május 28. (szerda) 18.00 - Családi koncert a Vörösmarty Művelődési Ház Szalkai termében

2025. június 1-15. - Beiratkozás a 2025/2026. tanévre. A honlapon fogjuk közzé tenni az űrlapokat művészeti áganként.

2025. június 2. (hétfő) - 14.30-18.00 Felvételi meghallgatás a Fóti Garay János Általános Iskola I. emeletén (zeneművészeti ág)

2025. június 2. (hétfő) - 14.00-17.00 Felvételi meghallgatás Csomádon az Esztergály Mihály Általános Iskolában (zeneművészeti ág)

2025. június 10. (kedd) 18.00 - Végzős hangverseny a Vörösmarty Művelődési Házban

2025. június 13-27. A képző- és iparművészeti ágon tanuló növendékek kiállítása a Vörösmarty Művelódési Házban

Megnyitó: 2025. június 13. (péntek) 17.00

2025. június 23. (hétfő) 18.00 - Tanévzáró ünnepség és bizonyítványosztás a Vörösmarty Művelődési Házban

Intézményünk fenntartója:

Dunakeszi Tankerületi Központ
Cím: 2120 Dunakeszi, Állomás stny 4.
Telefon: +36 27795 206
E-mail: dunakeszi@kk.gov.hu
Honlap: https://kk.gov.hu/dunakeszi
Adatvédelmi tisztviselő: adatvedelem.dunakeszi@kk.gov.hu
https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-dk
Integritás tanácsadó: http://kk.gov.hu/tajekoztato-anyagok45

10 ok, amiért a gyermekeknek zenét kellene tanulnia

Támogatóink

Fót Város Önkormányzata